Oldal kiválasztása
Egy-egy sikersztori kapcsán szinte minden klisé elhangzik, mint a
– szerencséje volt,
– mázlista,
– jókor volt jó helyen.
Ezzel a gondolkodással egyetlen baj van. Azt hihetjük, hogy minden pozitív eredmény, siker valamiféle külső erőnek köszönhető és még véletlenül sem saját magunknak. Biztos, hogy minden csak a szerencsén múlik? Nézzük meg más megvilágításban a szerencsét.

A szerencsét hajlamosak vagyunk egy rajtunk kívül álló, afféle misztikus erőként aposztrofálni, amely jön, ha patkót vagy nyúllábat lát, de messzire szalad, ha tükröt törsz vagy fekete macska botorkál át előtted az úttesten.

Megmondom őszintén, hogy a nyúllábhoz nincs gusztusom, a patkó sosem jut eszembe, a fekete macskát kifejezetten szeretem és az összetört tükör is csak azért bosszant, mert vehetek másikat.

Úgy látom, hogy a szerencse sokkal inkább egy jelenség, ami bizonyos dolgok együttlétét jelenti. Nem egy állandósítható fogalom, mert minden embernél, sőt egy-egy ember egyes élethelyzeteiben is mást jelent. Azoknál az embereknél, akiknek megvannak jól megfogalmazott céljaik és miértjeik, a szerencse azt jelenti, hogy minden összejön. Amikor

– éppen az az ember, akit érint,
– akkor, amikor kell,
– ott, ahol kell,
– az éppen szükséges tudás birtokában vagyunk.

Amikor valakit mázlisnak titulálunk, elfelejtjük azt, hogy azért a sikerért számos tapasztalást kellett megélnie az érintettnek, sokszor éveket kellett várni, hogy megvalósuljon. Észre kell venni a kínálkozó alkalmat, vagy felismerni a megfelelő embert hozzá.

Elgondolkodtál már, amikor azt látod, hogy valaki sikeres, jobban keres, mint az átlag, vagy megint autót cserél, esetleg a gyerek minden eseményén ott van?

 

Eszedbe jut, vajon mi lehet mögötte? 

Hány átdolgozott éjszaka vagy hétvége? 

Milyen áldozatokat hozott? 

Mennyit kellett tanulnia? 

Mileyn kudarcok érték? 

 

Vagy csak azt látod, hogy neki könnyű?

Lehet irigyelni vagy meg lehet nézni, mit csinált másképp. Hidd el, ha megkérdezed, biztosan szívesen mesél róla. Hogyan oldotta meg azokat a helyzeteket, amikkel te is küzdesz?

Ha kérdezel, válaszokat kapsz. Észre sem veszed, de elindulsz általa egy úton, amelynek a végére te is éppen annyira szerencsés lehetsz, mint akit
kérdeztél. Csak akkor már nem szerencsének fogod érezni.

 

Tehát: mondják már rólad, hogy “könnyű neked, mert szerencsés vagy”? Mire mondják?