Évekkel ezelőtt kikerekedett szemmel csodálkoztam rá, amikor a vevő virágot és bonbont hozott az eladónak névnapjára. Mindezt azért, mert az eladó tudta, mit szeret a vevő, felhívta, amikor új áru érkezett és ha kellett, el is tette 1-2 napig a méretét. Ugye nincs rajta mit csodálkozni, ha a vevő képes volt százezreket hagyni a boltban? És vitte a virágot. Soha, míg élek nem felejtem ezt el.

 

Hogyan dolgoztak ezek az eladók?

Kedvesek, figyelmesek voltak. Tudták, hogy jól tudják a szakmájukat, eszerint viselkedtek és dolgoztak. Ez sugárzott róluk is. Alázatosak voltak. Szolgálták a vevőt. Ha kellett, kerestek az áruházban megfelelő fehérneműt, táskát, kendőt, cipőt a ruha mellé. Törődtek a vevővel. Figyeltek rá. Meghallották.

Mit is kapott a vevő?

10-20-30 perc figyelmet. Egy telefonhívást. Néhány kedves mondatot, érdeklődést.

Mit kapott az eladó?

Megbecsülést, tiszteletet. Jutalékot (ne botránkozz meg, ő is pénzből él). Olyan munkahelyet, ahol jó volt dolgozni.

Mi kapott a tulajdonos? 

Jó munkaerőt kapott/nevelt ki. Hálás és elégedett vásárlókat. Minőségi vevőkört, stabil bevételt.

Voltak szabályok.

Nem kell nagy dolgokra gondolni, apróságok, például

  • nyitás előtt 15 perccel az osztályon kell lenni, takarítani, törölgetni, rendet tenni, ha valami nem megfelelően van elhelyezve,
  • zárás akkor van, ha a vevő elment, nem szólsz neki, hogy zárás van, befejezi nyugodtan a vásárlást (a leghosszabb időtartam, amit emiatt a dolgozók bent töltöttek 20 perc volt),
  • enni és inni az osztályokon tilos, ki kell menni,
  • ha nincs vevő, az árut rendezed, rendelést írsz (nincs újságolvasás, facebook-ozás),
  • ha vevő van az osztályon befejezed a beszélgetést és vele foglalkozol (volt is erre képzés, hogyan szólítsd meg, stb.)
  • mobiltelefont évekig tilos volt bevinni az osztályra, utána sem lehetett csak a raktárban használni,
  • egyenruha volt az eladókon,
  • érdekeltté voltak téve a dolgozók a jó teljesítményért, mert jutalékot kaptak az osztály forgalma és az áruház összforgalma után.

Volt képzés.

Bizony, évente legalább egyszer volt egy külsős képzés, például vevőgondozás, eladótéri viselkedés. Mindig volt új rendszer, amit meg kellett ismerni, működését megtanulni. Folyamatosan oktattunk,  mert tanulóink voltak. Folyamatosan tanultunk. Az igazgatósági megbeszéléseken, a reggeli gyors értekezleteken, munka közben, egymástól.   Az áruház mára bezárt. De bennem mélyen megmaradt, amit adott, amit nyújtott. Te hogyan gondolkodsz a vevőidről? A szakembereidről? Magadról? Másokról? Mit mutatsz meg ebből a külvilágnak? Mi tudnál a fentiekből használni, hasznosítani a saját üzletedben?

Jártál már a facebook csoportunkban? Nézd meg itt!